VÁLTSON SSA-RÓL ARCHICAD COLLABORATE-RE!

Tegye kiszámíthatóvá Archicad költségeit, váltsa SSA szerződését Archicad előfizetésre SSA árakon!

Együttműködés

Archicad előfizetés az Ön szolgálatában

Automatikus és mindig elérhető

Az Archicad előfizetés hozzáférést biztosít a legújabb funkciókhoz és újításokhoz már azok bevezetésének pillanatában. A legfejlettebb, kiszámítható költségek mellett elérhető eszközökkel növelheti vállalkozása hatékonyságát és versenyelőnyét. 

Jövőbe tekintő rugalmasság

A felhőalapú szolgáltatások szakterülettől, csapatmérettől és csapattagok földrajzi helyzetétől is függetlenek. Előfizetését a projekt igényeihez igazodva rugalmasan változtathatja, miközben hibrid környezetben dolgozhat, az iparági szabványoknak megfelelő biztonság és megfelelőség mellett.

A Graphisoft fenntartható előfizetéses szoftverszolgáltatási modellre való stratégiai átállásának részeként az örökös licenceket 2025 végéig fokozatosan kivezetjük. Ez a változás nem érinti a meglévő ügyfelek számára nyújtott szoftverszolgáltatási szerződéseket (SSA)/előfizetéses szolgáltatásokat. Az Archicad örökös és SSA licencek az új ügyfelek számára 2024. december 31-ig, a meglévő ügyfelek számára pedig 2025. december 31-ig lesznek elérhetők. 2026-tól az Archicad csak előfizetéssel lesz elérhető.

Az Archicad új korszaka

Tervezzen nagyszerű épületeket egy olyan platformmal, amely lépést tart a gyorsan fejlődő technológiákkal, és könnyen testre szabható a földrajzilag széttagolt, több szakágat képviselő csapatokkal

Archicad öröklicencről
felhőalapú előfizetésre

Kizárólag asztali környezetben
Az Archicad kizárólag asztali alkalmazásként működik – minden funkció a helyi számítógépen fut.  

Felhőhasználatra optimalizált
Az Archicad egy felhőkompatibilis asztali alkalmazás, amelynek helyi funkcióit tovább bővítheti olyan fejlett eszközökkel, mint az Archicad AI Visualizer.

Csapatmunka funkció
Az Archicad a beépített Teamwork képességeinek köszönhetően lehetővé teszi a csapatok közötti megosztott munkafolyamatokat. 

BIMcloud SaaS*
Az Archicad modern, felhőalapú együttműködési környezete támogatja a hatékony projektmegosztást és prezentációs munkafolyamatokat. 
*Elérhető az Archicad Collaborate előfizetésekben 

Automatikus mentés 
Az Archicad automatikusan menti a projektben történt módosításokat egy helyi gyorsítótárba a további adatbiztonság érdekében.  

Felhőalapú biztonsági mentés*
Az Archicad további adatbiztonsági funkciókat és fejlett helyreállítási munkafolyamatokat kínál a felhőben.
*Elérhető az Archicad Collaborate előfizetésekben

SSA
A Graphisoft szoftverszolgáltatási szerződése rendszeres szoftverfrissítéseket és támogatást biztosít.

Felhőalapú előfizetés
A Graphisoft felhőalapú előfizetése naprakész szoftvert és hozzáférést biztosít a fejlett felhőszolgáltatásokhoz, előzetes befektetés nélkül.  

Éves szoftverfrissítések
Az SSA ügyfelek a rendszeres kiadási ciklusunknak megfelelően hozzáférnek a frissítésekhez és javításokhoz. 

Folyamatos frissítések
Az előfizetéses licenccel rendelkező felhasználók a legfrissebb szoftvermegoldásokhoz férnek hozzá — már azok piacra kerülésének pillanatában. 

Öröklicencek
Az örök licenccel rendelkező felhasználóknak életre szóló joga van a megvásárolt szoftver használatára.  

Felhőalapú előfizetéses licencek
A projektterhelés alapján rugalmasan alakíthatja licenceinek számát. Az előfizetéses licencek egyszerű és rugalmas hozzáférést biztosítanak prémium szoftvereinkhez és szolgáltatásainkhoz, használatalapú fizetési konstrukcióban. 

Tegye jövőbiztossá BIM-előfizetését!

Használja ki az agilis, gyorsan reagáló és naprakész szoftvermegoldások előnyeit már azok piacra kerülésének pillanatától – köszönhetően rugalmas előfizetéses modellünknek. 

2025: Váltson Archicad Studio vagy Collaborate előfizetésre

Az ajánlat 2025. január 1-től 2025. december 31-ig érvényes

3 éves szerződés, évente számlázva

Megegyezik a jelenlegi SSA árral 

3 éves

2025

Évente 8%-os
áremelés
2028-ig rögzívtve.

2026

2027

2028

2029

2030

Megtakarítás

  • 3 éves elköteleződés szükséges 
  • Éves díjfizetés mellett 
  • Archicad Studio: váltás a jelenlegi SSA ár megfizetésével 2025-ben, majd évi 8%-os áremelkedés 2028-ig rögzített feltételekkel.
  • Archicad Collaborate: váltás a jelenlegi SSA ár + 300 EUR megfizetésével 2025-ben, majd évi 8%-os áremelkedés 2028-ig rögzített feltételekkel.
  • Visszaalakítási lehetőség: a váltási időszak végén elérhető a legfrissebb örök licences verzióra való visszatérés. 
1 éves előfizetés, éves számlázással

Megegyezik a jelenlegi SSA díjjal, plusz 8% felárral

1 éves

2025

Éves 8%-os áremelkedés
2028-ig rögzítve

2026

2027

2028

2029

2030

Megtakarítás

  • Nem szükséges hosszú távú elköteleződés 
  • Éves díjfizetés 
  • Archicad Studio: váltás a jelenlegi SSA ár + 8% megfizetésével 2025-ben, majd évi 8%-os áremelkedés, amely 2026, 2027 és 2028 évekre rögzített.
  • Archicad Collaborate: váltás a jelenlegi SSA ár + 8% + 300 EUR megfizetésével 2025-re, majd szintén évi 8%-os áremelkedés, rögzítve 2028-ig. 
  • Árváltozások 2026, 2027 és 2028 évekre 8%-ban rögzítettek. 
  • Visszaalakítási lehetőség: a váltási időszak végén elérhető a legfrissebb öröklicences verzióra való visszatérés. 

Fizetés esedékes:

Megjegyzés: a tájékoztató nem teljes körű, kérjük, olvassa el a hivatalos Általános Szerződési Feltételeket

GyIK

Ügyfeleink elvárják tőlünk az innovációt, és azt, hogy élvonalbeli technológiákat kínáljunk számukra. Emellett a versenyképes piaci környezetben elengedhetetlen egy fenntartható üzleti modell kialakítása. Míg az örök licenc és az SSA konstrukció a 2010-es évekig életképes megoldás volt, mára egyértelművé vált, hogy a fenntarthatóságot a  Subscription-modell biztosítja – ez teszi lehetővé, hogy folyamatosan fejlesszük termékeinket és szolgáltatásainkat. 

A különbség nem az árban rejlik, hanem abban, hogy ügyfeleink a legmodernebb technológiához jutnak hozzá. Ugyanakkor tiszteletben tartjuk ügyfeleink igényeit és szokásait, ezért az átállás az előfizetéses modellre fokozatosan történik. 

A Graphisoft „SSA to Subscription” átalakítási programja többéves időtávra tervezett kezdeményezés. Az első fázis feltételei 2024. december 31-ig érvényesek, míg a második fázis feltételei 2025. január 1. és december 31. között érvényesek.

Jelenleg az SSA nélküli licenceket előbb frissíteni kell, illetve be kell vonni az SSA állományba ahhoz, hogy jogosultak legyenek a konverziós program által kínált előnyökre. A Graphisoft fenntartja a jogot, hogy későbbi időpontban saját belátása szerint közvetlen átalakítási lehetőséget kínáljon az SSA néküli licencek számára is.

Az ügyfelek dönthetnek úgy, hogy nem élnek az „SSA to Subscription” átalakítási program nyújtotta lehetőséggel, és a meglévő Archicad örökös licenceiket továbbra is használhatják SSA támogatás nélkül, miután SSA szerződésük 2026-ban lejár. Azoknak az ügyfeleknek, akiknek a szerződése 2026 után is érvényben marad, javasolt felvenniük a kapcsolatot helyi Archicad-szolgáltatójukkal. 

Az SSA nélküli Archicad örökös licencek tulajdonosai 2025 végéig élhetnek a lehetőséggel, hogy licenceiket frissítsék a legújabb Archicad verzióra SSA/Forward szolgáltatással. Ezt követően ők is jogosulttá válnak a Graphisoft SSA/Forward átalakítási programjában való részvételre. Az SSA/Forward támogatás nélküli örökös Archicad licencek továbbra is határozatlan ideig biztosítják a szoftver használatának jogát, azonban nem részesülnek a legújabb szoftver- és hardverfejlesztések nyújtotta frissítésekben.

A DDScad nem tartozik a jelenlegi átalakítási program hatálya alá. Meglehet, hogy a Graphisoft a jövőben a mostanihoz hasonló átalakítási programot fog kínálni a DDScad számára.

Az SSA ügyfelek bármikor átválthatják SSA licenceiket 1 vagy 3 éves Archicad Collaborate előfizetésre a meglévő SSA időszakuk alatt. A hároméves, előre kifizetett előfizetések esetén a Graphisoft garantálja az árparitást az SSA listaárával az első előfizetési időszakra, valamint azonos mértékű kedvezményt biztosít az első megújítás alkalmával. Az évente fizetendő előfizetési konstrukciók 10%-os felárral érhetők el a hároméves, előre fizetett csomaghoz képest. Az SSA licencek csak teljes egészükben, „mindent vagy semmit” alapon alakíthatók át előfizetéses formára.

Az SSA ügyfelek jogosultak arra, hogy SSA licencüket az SSA időszak végén Archicad Studio előfizetésre váltsák át, akár hároméves, évente számlázott, akár egyéves konstrukcióban. A Graphisoft a hároméves előfizetés esetén olyan átváltási árat kínál, amely az SSA árszintnek felel meg, az utolsó érvényes áremelés figyelmen kívül hagyásával. Az egyéves előfizetés esetén az átváltási ár az SSA díjhoz képest 8%-kal magasabb. A Graphisoft garantálja, hogy az előfizetések ára évente legfeljebb 8%-kal emelkedik egészen 2028-ig. 

Az SSA ügyfelek alternatív lehetőségként dönthetnek úgy is, hogy licenceiket Archicad Collaborate előfizetésre váltják, szintén hároméves, évente számlázott, vagy egyéves formában. Ebben az esetben a Graphisoft az Archicad Studio előfizetéshez képest 300 euróval magasabb, licencenkénti átváltási árat határoz meg, amelyet 2025-ben kell megfizetni. Ezt követően az ár évente legfeljebb 8%-kal emelkedhet, amely mértéket a Graphisoft 2028-ig rögzített. 

Fontos, hogy az SSA licencek csak teljes csomagként válthatók át előfizetésre, tehát a részleges konverzió nem lehetséges. Egyes országokban ettől eltérő, speciális feltételek is érvényesek lehetnek. Az árnövekedés mértéke az infláció és a devizaárfolyamok alakulásától is függhet.

Az Archicad Studio egy teljes körű épületinformációs modellezési (BIM) megoldás, amely előfizetéses formában érhető el mindazok számára, akik testreszabott megoldást keresnek önálló munkavégzéshez vagy helyi csapatmunkához. Ez az előfizetéses konstrukció elérhető áron kínálja a jól ismert Archicad licenc minden előnyét, egy rugalmas és korszerű platformon. 

Az Archicad Studio támogatja a helyi  Teamwork funkciót, és anyanyelvi környezetben is használható, így ideális választás kisebb tervezőcsapatok vagy független szakemberek számára.  

Új vásárlások esetén az Archicad Studio  1 hónapos, 1 éves, valamint 3 éves, évente számlázott konstrukcióban érhető el. 

Az Archicad Studio előnyei: 

  • A standard Archicad szoftver a megvásárolt helyi nyelvi csomaggal — önálló asztali alkalmazás macOS és Windows rendszerekre 
  • Helyi csapatmunka a BIMcloud Basic segítségével — felhőalapú funkciókért frissíthető Archicad Collaborate verzióra 
  • Az előfizetéshez kapcsolódó előnyök — az előfizetés értékét növelik az exkluzív eszközök, képzések, támogatás és szolgáltatások, például az iOS és Android rendszerekre elérhető BIMx mobilalkalmazás 
  • Floating (hordozható) licenctámogatás 

2024-ben átváltott ügyfelek esetében az átváltott előfizetések egy többlépcsős áremelkedési folyamatba kerülnek, amelynek célja, hogy a maximum 3+3 éves átváltási időszak lejártával fokozatosan elérjék a szabványos előfizetési listaárakat. Alternatív megoldásként az ügyfelek dönthetnek úgy is, hogy visszatérnek az örökös licenc útjára. Ebben az esetben örökös licenceiket a legfrissebb, akkor aktuális örökös szoftververzióra frissítik, azonban az SSA/Forward szolgáltatás további igénybevételére nem lesz lehetőségük.

A 2025-ben átváltó ügyfelek esetében átváltott előfizetések a 2028-ig garantált, hasonló mértékű áremelési százalékkal korrigált áron újulnak meg, azonban a jövőbeni pontos százalékos garancia nem áll fenn. Az ügyfelek 2025 és 2028 között választhatják, hogy visszatérnek a megvásárolt, örökös licencre. Ilyen esetben az örökös licenceik a legfrissebb, akkor elérhető örökös szoftververzióra lesznek frissítve, ugyanakkor a továbbiakban nem jár számukra SSA szolgáltatás.

Azok az ügyfelek, akik úgy döntenek, hogy kilépnek a Graphisoft átváltási programjából, visszatérnek az örökös licencmodellt követő útra SSA szolgáltatás nélkül, és nem lesz lehetőségük újból csatlakozni az átváltási programhoz.

Amikor egy ügyfél csatlakozik az átváltási programhoz, le kell mondania örökös Archicad licencéről. Cserébe ugyanannyi előfizetéses licencet kap. Az Archicad 25-ös vagy korábbi verzióival készült projektek visszamenőleges kompatibilitásának biztosítása érdekében a Graphisoft úgynevezett “Compatibilibty Licenceket” is biztosít az ügyfél számára – ezek örökös Archicad 25 licencek, amelyek a korábbi projektek kezelésére szolgálnak. Fontos megjegyezni, hogy az ügyfél az előfizetéses és a Compatibilibty Licenceket nem használhatja párhuzamosan – egy adott időpontban csak az egyiket használhatja. Emellett a Compatibilibty Licencek harmadik fél számára nem értékesíthetők, nem adhatók bérbe, és nem ruházhatók át.”

Átváltási programunk részeként biztosítjuk a fájlok kompatibilitását egészen az Archicad 8.1-es verziójáig, úgy, hogy a konvertált örökös licenceket Archicad 25-ös örökös licencekként hagyjuk az ügyfél rendelkezésére. Ennek köszönhetően lehetőség nyílik akár 15 évvel ezelőtt készült projektek megnyitására és szerkesztésére is.

Az ügyfelek korábban megvásárolt licencei függetlenek az „SSA to Subscription” programtól, így ezekre a licencekre a Graphisoft szokásos előfizetési feltételei és árazása vonatkozik.

A Graphisoft előfizetéses termékei modern, felhőalapú licenckezelési technológiával működnek. Ennek köszönhetően a licencek szabadon hozzárendelhetők egyénekhez a Graphisoft licenckezelő portálján keresztül. További előnyként az Archicad Studio és az Archicad Collaborate előfizetéses ügyfelei licenceiket egy felhasználói csoport számára is kioszthatják licencpoolként, ahol a felhasználók érkezési sorrendben vehetik igénybe a licenceket. Emellett a felhőalapú, névre szóló licencekkel a felhasználók akár 7 napon át használhatják offline állapotban.

A “privát felhő” ebben az esetben azt jelenti, hogy a BIMcloudot saját szerveren, a választott adatközpontban vagy akár a helyi irodában is futtatható. Továbbá igen, a Graphisoft jelenleg is dolgozik azon a megoldáson, amely lehetővé teszi ezt a lehetőséget a felhőalapú licenckezelés technológiájával összhangban. A csomag része lesz a “bring your own license” funkció is, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók vendégként csatlakozzanak más BIMcloudokra, de a saját vállalatuk licenceit használva. Ezeknek az opcióknak az elérhetőségéről később fogunk pontos információval szolgálni.

2024-ben a Graphisoft lehetőséget biztosít az ügyfelek számára arra, hogy az SSA/Forward licenceiket a futamidő lejárta előtt is átváltsák. Ilyen esetben pénzügyi megállapodásra van szükség a felek között, amelynek folyamata és részletei a piac helyzetéhez lesznek igazítva. Az SSA/Forward szerződések időközi módosítása minden esetben a felek közös megegyezésén alapul, így az átváltás kizárólag az ügyfél kérésére, és a szerződésben érintett partner támogatásával történhet meg. 2025-től kezdődően a Graphisoft már csak a szerződések megújításakor kínál lehetőséget az SSA licencek átváltására. Azoknak az ügyfeleknek, akiknek az SSA futamideje 2025 után jár le, érdemes felvenniük a kapcsolatot a helyi Archicad-szolgáltatójukkal.

A szoftverek esetében az örökös (perpetual) licenc azt jelenti, hogy az ügyfélnek örökös joga van a megvásárolt szoftver használatára, vagyis arra a verzióra, amelyet megvásárolt. Ez azt jelenti, hogy minden Archicad örökös licenc, amelyet 2025. december 31. előtt vásároltak, jogosultságot biztosít a szoftver változatlan formájú használatára mindaddig, amíg a felhasználónak megfelelő hardvere és operációs rendszere van a futtatáshoz. Az örökös licenc ellentéte nem a ‘cloud’ licenc, amely technikai megoldás (erről a következő kérdésben olvashat bővebben), hanem az előfizetéses (subscription) licenc, amely az aktív előfizetés fennállásáig biztosítja a szoftver – mindig legfrissebb – verziójának használati jogát.

A felhőalapú licencelés egy speciális technikai megoldás a szoftverlicencelés területén. Azért nevezik “felhőnek”, mert a licencet a gyártó (Graphisoft) a felhőben, azaz egy távoli szerveren tárolja, és az ügyfél webes felületen keresztül kezelheti a hozzáféréseket. Alapértelmezés szerint a felhőalapú licencek “named” licencek, vagyis mindegyik egy konkrét felhasználóhoz kötött. Mint korábban említettük, a Graphisoft Archicad Collaborate ügyfelei számára hálózati (floating) licencelési lehetőséget is kínál. Az alábbi táblázat áttekintést nyújt a licenctípusokról és a licencelési technológiákról: 

ÖrökösElőfizetés
Codemeter (hardverkulcs)igennem
Codemeter Act (szoftverkulcs)igenigen
Felhőalapú licencelés:nemigen

A licencelés a szoftverhez való hozzáférést szabályozza, nem pedig a szoftverrel létrehozott tartalomhoz való hozzáférést. Ez azt jelenti, hogy a felhőalapú licenccel futó Archicad-változatok ugyanúgy meg tudják nyitni azokat a projekteket, amelyeket fizikai hardverkulcsos licenccel működő Archicad-del hoztak létre – és fordítva. Ugyanez igaz az örökös és az előfizetéses licencelésű Archicad-verziók közötti kompatibilitásra is. Ennek megfelelően azok a cégek, amelyek vegyes licencállománnyal rendelkeznek (azaz egyszerre használnak örökös és előfizetéses licenceket), gond nélkül meg tudják nyitni, szerkeszteni és közösen tudnak dolgozni ugyanazon a projekten.

Természetesen az előfizetéses termékek gyakrabban biztosítanak frissítéseket a licenctulajdonosok számára, mivel lehetővé teszik az innovációk és hibajavítások rugalmasabb, gyorsabb kiadását. Ez azonban nem jelent kötelező frissítéseket — a frissítés felelőssége és döntési joga a felhasználóknál marad. Ez a megközelítés támogatja azokat az ügyfeleket is, akik előnyben részesítik, hogy különböző licenctípusú Archicad-jeik azonos verziószámú kiadáson fussanak, ezáltal biztosítva a kompatibilitást.

A Graphisoft legutóbbi bejelentése alapján az SSA/Forward szerződések a lejáratukig, 2026-ig maradnak érvényben és addig szolgáltatásuk zavartalanul fog folytatódni.

Az ügyfelek 2025-ben még élhetnek az SSA/Forward szerződés megújításának lehetőségével. Ezeket a szerződéseket 2026-ban utoljára még át lehet váltani előfizetésre, azonban már a mindenkori feltételek és árak szerint.

Meglévő ügyfélnek azokat a vásárlókat tekintjük, akik legalább egy aktív vagy (S2S) átváltott örökös Archicad licenccel rendelkeznek (SSA szerződés nem feltétel!). A próba-, oktatási és kizárólag előfizetéses ügyfelek nem tartoznak ebbe a kategóriába, és 2024 után nem jogosultak örökös licencek vásárlására. A meglévő ügyfelek 2025 végéig továbbra is jogosultak régebbi Archicad licencüket SSA szerződés formájában frissíteni. 

Az egyéni előfizetési szerződések (egyszerre vásárolt előfizetéses licencek) jelenleg csak egységként kezelhetők. Ez azt jelenti, hogy a lemondás az adott szerződéshez tartozó összes licencre vonatkozik; további előfizetés vásárlása új szerződés létrejöttét eredményezi. Az újabb vagy további előfizetések esetén mindig az aktuális előfizetési listaár érvényes.

A Graphisoft egy dedikált, több szakterületet átfogó támogatói csapatot hozott létre, amely segíti az ügyfeleket a régi BIMcloud SaaS rendszerek migrációs feladataiban. Az egyszerűbb, kisebb BIMcloud ügyfélfiókkal rendelkező felhasználók részletes migrációs útmutatók formájában kapnak segítséget, míg a nagyobb, összetettebb fiókok esetében előre egyeztetett időpontban, személyre szabott migrációs támogatás áll rendelkezésre. 

2024 Váltson Archicad Collaborate-re!

Az ajánlat 2024. december 31-ig érvényes

3 éves szerződés, előre egy összegben számlázva 
3 éves

2024 – 2026

Megújuló ugyanabban az időben
% kedvezmény az aktuális listaárból

2027 – 2029

Megtakarítás

  • Hároméves elkötelezettség vállalása szükséges. 
  • Akár hat évre előre rögzített kedvezmény mérték. 
  • Az első időszak éves költsége megegyezik az SSA listaárával. 
  • Három év díját 2024-ben egy összegben számlázzák. 
  • Három év díját 2027-ben szintén előre kell fizetni, így összesen hat évre biztosított megtakarítás érhető el. 
  • A 2024–2029 közötti kedvezmény százalékos mértéke véglegesen rögzítésre kerül. 
  • Az átváltási időszak végén lehetőség van visszatérni a legfrissebb örökös verzióra. 
3 éves szerződés, éves díjfizetéssel
3 éves

2024

2025

2026

Megújuló ugyanabban az időben
% kedvezmény az aktuális listaárból

2027

2028

2029

Megtakarítás

  • Hároméves elkötelezettség vállalása szükséges. 
  • Akár hat évre előre rögzített kedvezmény mérték. 
  • Az első időszak éves költsége az SSA listaár plusz 10%. 
  • Éves díjfizetés 2024-ben, 2025-ben és 2026-ban. 
  • Éves díjfizetés 2027-ben, 2028-ban és 2029-ben (opcionális). 
  • Az átváltási időszak végén lehetőség van visszatérni a legfrissebb örökös verzióra.
1 éves szerződés
1 éves

2024

Megújuló ugyanabban az időben
% kedvezmény az aktuális listaárból

2025

2026

2027

2028

2029

Megtakarítás

  • Nem szükséges időbeli elkötelezettség vállalása. 
  • Akár három évre előre rögzített kedvezmény mértéke. 
  • Az első időszak éves költsége az SSA listaár plusz 10%. 
  • Éves díjfizetés 2024-ben, 2025-ben és 2026-ban. 
  • Az átváltási időszak végén lehetőség van visszatérni a legfrissebb örökös verzióra.